Móricz János Kulturális Egyesület

"Ezt a történetet a világ minden nemzetének meg kell ismernie"

Kérem, engedje meg, hogy néhány mondatban bemutatkozzam, valamint a Móricz János Kulturális Egyesület születéséről, céljairól tájékoztassam!


Gyermekkorom óta vonzottak a misztikus helyek, a legendák homályába vesző városok utáni kutatások történetei. A megismerés utáni vágy terelt természettudományos pályám felé. Geológus végzettségem mellett hobbijaim is a természet tiszteletét tükrözik. A túrázás, fotózás, kertészkedés létformámmá vált. Komolyabb szinten is beleástam magamat a kaktuszgyűjtés kívülállók szerint misztikus, magának való világába, itt sok kiváló barátra tettem szert.
Szerencsésnek mondhatom magamat abból a szempontból is, hogy jelenlegi munkahelyemen azért kapom a fizetésemet, amit szeretek tenni. Lányommal és feleségemmel egy igazán szerethető városban, Tatán lakom.

Sokat köszönhetek kiváló tanáraimnak, de a kötelezően elsajátítandó szakmai alapokon túl sok ismeretet kellett önerőmből elsajátítanom. Szakirodalmak böngészése közben döbbentem rá, hogy rengeteg az ellentmondás bizonyos földrajzi és történelmi kérdésekben. Ezen olvasmányaim során hallottam először Móricz Jánosról. Az egymásnak ellentmondásos információk természetesen itt is zavaróak voltak. A hiteles forrásokig való leásás szívós, kitartó munkát igényelt. Mindezek előtt azonban józan kritikai érzékre van szükség, mely szempontok alapján fogadjunk el egy forrást hitelesnek, hiszen ingoványos talajra tévedtünk a témában.
 

Két éve határoztam el, hogy felismeréseimet megosztom az érdeklődőkkel, előadásaim útján alakítottam ki újabb kapcsolataimat. Borítékolható volt, hogy egy idő után találkozzak hasonlóan gondolkodó és tenni is akaró személyekkel. Jelenleg ott tartunk, hogy szerveződik az első Móricz János Nemzetközi Őstörténeti Konferencia. Azért írtam a „szerveződik” szót a „szervezzük” helyett, mert minden jel arra utal, hogy egy tőlünk független, jó szándékú felső akarat is besegít tevékenységünkbe. Az előkészítés során felmerült egy egyesület létrehozásának igénye, elsősorban a lebonyolítás pénzügyi kereteinek, hátterének biztosítása miatt. A konferencia után Móricz Jánossal kapcsolatos anyagok magyar nyelvű publikációinak kiadása, terjesztése lesz az egyik feladatunk. A másik fő irány a későbbi kutatási lehetőségek tisztázása után az ehhez szükséges anyagi és humán források felkutatása, majd maga a kutatás.

Szilárd, minden kétséget kizáró alapokra kell építkeznünk. Ha nem így teszünk, minden további munkánkkal egyre ingatagabb lesz építményünk, majd egy idő után betemetnek annak romjai. Móricz János már elkezdte ezt a munkát, megalapozta a további kutatások lehetőségeit. Azonban mielőtt folytatnánk építkezését, meg kell tisztítanunk az alapokat a ránövő, elburjánzott gaztól, vadhajtásoktól. A mindenki által felismerhető, megtapasztalható tényekig tisztítsuk le munkáját, majd üljünk konzíliumot, hogyan tovább.
Konferenciánkon emiatt a lehető leghitelesebb személyeket kívánjuk megszólaltatni a témában, teljes képet kívánunk adni arról, hogy mit tudunk, hol tart jelenleg a kutatás. A folytatáshoz megvan az akarat Ecuador irányából és hazánkból egyaránt. Azonban a téma jellegéből adódóan nem „hírlevélre feliratkozás, majd sorsolás” stílusában fog történni az esetleges feladatra kijelölt személyek kiválasztása. Nem mi választjuk ki öncélúan a feladatunkat, a feladat szellemisége, a felsőbb akarat – nevezhetjük sorsnak – fogja kiválasztani a megfelelő célszemélyeket a végrehajtásra, ha annak eljött az ideje és mindenek előtt a szükségessége. Ezt mindenképpen tartsuk szem előtt!

A jövő év sokunk szerint korszakváltó lesz. Több segítséget, információt kaphatunk feladataink sikeres végrehajtásához, mely több embertársunk ébredését segítheti elő. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy eljön a lazítás ideje, nem lesz kevesebb munkánk. Csak a lehetőségeink szélesednek, senkinek nem lesz a válláról levéve önként vállalt keresztje.

Köszönöm, hogy munkánkat segítve ki-ki felvett vállára egy újabb, kisebb-nagyobb keresztet. Kívánom, hogy közös munkánk során mindenki megtalálja saját kérdéseire a választ, de elsősorban azt, hogy a kapott válaszok erősítsék a Föld nemzeteinek - sajnos egyre törékenyebb - összetartozását.


Varga Zoltán
a Móricz János Kulturális Egyesület elnöke
2011.

 

Lap teteje

Copyright © 2015. Minden jog fenntartva - Móricz János Kulturális Egyesület.