Az utószó fordítása Dr. Gerardo Peña Matheus: Historica documentada del descubri-mento de las Cuevas de los Tayos c. összefoglaló művéből (597-598. oldal)

 

Móricz egy meg nem értett idealista volt. Egy középkori lovag és egy kortárs kutató-tudós rendkívül ritka keveréke, akinek az értékrendje nem állt egy szinten az akkori kor elvárásaival, magasan túlszárnyalta azokat. A céljai elérése érdekében tanúsított megszállott kitartásának csak a halála vethetett gátat. A szünet nélkül felmerülő viszontagságok ellenére soha nem tört meg a lendülete. A II. Világháborúban katonaként átélt hányattatásai inspirálták Virgil Gheorghiu román írót, hogy megírja a 25. óra című művét. Szülőföldjén, Magyarországon politikai nézetei miatt üldözték, hónapokig raboskodott a kommunisták egyik, a budapesti Nádor u. 7. sz. alatt található tömlöcében, ahol végig kellett néznie, amint naponta akasztják fel egy-egy cellatársát, miután ő volt az utolsó a sorban, akire halál várt. Kivégzésének előestjén a szülei házában szolgáló személyzet egyik tagja, aki időnként börtönőrként is tevékenykedett, kinyitotta a cellája ajtaját és hagyta őt megszökni.

Sarkában felfegyverzett katonákkal és vadászkutyákkal kellett menekülnie, mígnem elérte az osztrák-magyar határt. Kétségbeesésében, úgy, hogy még ételre sem volt pénze, kisvártatva úgy döntött, hogy megkockáztatja a visszatérést a határon átszökve és hazatért a szülei házába, hogy magához vegyen bizonyos műtárgyakat, arany pénzérméket, drágaköveket, melyek a padláson voltak elrejtve, és amelyeknek hasznát vehette Párizsba történő utazásakor. Ott, rendbe szedve magát, meglátogatta keresztapját, aki nagy örömmel fogadta őt és állást ajánlott neki a családi vállalkozásnál. Ott meg is nősült és folytatta a magyarok eredetével kapcsolatos kutatásait.

Hosszú idő elteltével átköltözött Amerikába, amely akkoriban az egyetlen olyan kontinens volt, ahol a magyar nép eredetével kapcsolatban nem folytak még alapos kutatások. Buenos Aires-be érkezése után folytatta kutatásait és nekifogott az Amerika alatt húzódó földalatti világ felkutatásának. Ennek során megfordult Bolíviában, Brazíliában, Peruban és Venezuelában, követve az ősmagyar mitológiával kapcsolatos olvasmányaiban leírtakat, melyeket átültetett az amerikai közegbe. A ’70-es években, amikor a mai Ecuadori Köztársaság területére lépett, felfigyelt különösen arra, hogy a magyar folklór mennyire hasonlít az ecuadorira, ill. hogy nagyon sok olyan indián szó, kifejezés és földrajzi megnevezés van, amely rímel az aktuális magyar nyelvben megtalálható megfelelőjére. Rájött arra, hogy Amerika ezen szegletében elszórtan fellelhető személynevek és földrajzi elnevezések megegyeznek a Magyarországon és a világ más részein megtalálható kifejezésekkel. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a történelem előtti időkben, a balsafából készült tutajok használatának is köszönhetően, ez a régió volt az amerikai kultúra bölcsője és innen kiindulva terjedt szét ez a kultúra a világban a Kitus, Kara és Sumér népek szárazföldi- és tengeri vándorlásainak segítségével, amely népek végső soron ugyanazt a népcsoportot takarják.

Ezen gondolatok mentén haladva írja meg az „Európai népek amerikai eredete” című írását, melynek a kivonata jelen könyv különálló mellékletét képezi. Ebben arra a következtetésre jut, hogy mind a Sumér, mind a Magyar népek eredete Amerikában keresendő és erről a kontinensről kiindulva érték el hajón Alsó-Mezopotámiát, innen tehát, hogy Azuay, Cañar és Loja tartományokban a mai napig fennmaradtak olyan földrajzi-és személynevek, mint pl. Sumar, Zumer, Shumir, Zhumir, és Sumir. Móricz kitart amellett, hogy a Magyar nép eredete az ősi Kitus Királyságig nyúlik vissza, amely magyar nyelven annyit tesz, hogy két ős, KIT = két, és US = ős.

A kutatásoknak ebben a szakaszában visszatér a földalatti világ kereséséhez és éveken át az Ecuadori Köztársaság déli vidékeit járja, Loja, Zamora, Yacuambi és Los Encuentros falvainak körzetében. Öszvérháton kel át a hegyláncon, mivel akkor még nem készült el a ma már meglévő autóút. Halad előre és eléri a Zamora és Namangoza folyók körzetét, a folyón lefelé haladva olyan területeken jár, ahová a belépés tiltott a fehér ember számára és behatol a Shuarok földjére. Az ősmagyar mitológia útmutatásait követi, kiegészítve azokat a helyszínen, a bennszülöttektől szerzett információkkal és így bebizonyítja, hogy a barlangok és üregek létezésével kapcsolatos találgatások és helyi legendák igazat mondanak. Nagy elszántsággal felvértezve a számos bejárat egyikén át behatol a barlangba és gyakorlatilag teljesen egyedül bebizonyítja a földalatti világ létezését, amelynek mélyén a múlt egy mesés hagyatékára bukkan. Visszatér Guayaquil-be, de a gondolatai szüntelenül felfedezésének fontossága és rendkívüli jelentősége körül forognak, ezért éjjelenként magányosan, álmatlanul rója a város elnéptelenedett utcáit egészen a hajnalhasadtáig. Közben azon morfondírozik, mi legyen a legmegfelelőbb módja annak, hogy egyszerre közkinccsé is tegye a felfedezését, de egyben meg is őrizze az ott talált tárgyak sérthetetlenségét. Úgy érzi, hogy mintegy Atlaszként a vállain cipeli az emberiség kulturális öröksége eleddig feltáratlan részleteinek terhét. Eközben azzal a dilemmával szembesül, hogy tárja a közönség elé felfedezését, kockáztatva ezzel a megtalált leletek esetleges fosztogatását, vagy inkább őrizze meg a titkot és ne fedje fel létezésük tényét mindaddig, amíg meg nem találja a módját annak, hogyan lehetne azoknak a bizonyos tárgyaknak az érinthetetlenségét, épségét biztosítani. Ekkor érkezik el a pillanat, hogy hozzám fordul jogi tanácsadásért, és engem nevez meg jogtanácsosának a jövőbeni expedíciójában történő részvétel kapcsán, melynek célja a felfedezésének hivatalos bizonyítása. Az expedíciónak a „Móricz 1969-es Expedíció” nevet adja, melyet két különálló részre osztva képzelt el megvalósítani: az első a „Tayos-barlangok” („Cuevas de los Tayos”) elnevezést kapott expedíció segítségével kívánta igazolni a földalatti világ és a barlangok, valamint üregek létezését. A másodiknak a „Táltosok barlangja” nevet adta és szándékai szerint ebben az expedícióban vezette volna a résztvevőket a földalatti világban talált leletekhez, miután meggyőződött arról, hogy a felfedezett tárgyak sérthetetlensége, mozdíthatatlansága biztosítottá vált. A történet vége adta az alapot jelen könyv megírásához.

Móricz halála véget vetett egy olyan életpályának, melyet a saját személyes érdekeinek teljes háttérbe szorítása, valamint Amerika történelmének felülvizsgálata érdekében hozott elképzelhetetlen mértékű áldozatai és erőfeszítései, valamint a földalatti világ kulturális hagyatékának az emberiség számára történő átadási szándéka fémjelzett. Hajthatatlan személyiségéből fakadóan saját dicsőségét feláldozta az általa felfedezett tárgyak megőrzéséért tett erőfeszítéseinek oltárán. Nem engedhette meg a legkisebb kockázatát sem annak, hogy tárgyak fosztogatásnak legyenek kitéve. Tekintettel arra, hogy senki sem volt hajlandó alávetni magát az általa diktált feltételeknek – melyeknek egyetlen célja a felfedezett értékék biztonságának garantálása volt – inkább a dicsőség nélküli halált választotta, mintsem hogy feladja kitartását és a leletek sérthetetlenségét kockáztassa. Számos alkalommal mondta azt nekem, hogy „Majd valaki eljön egyszer”. Ezen könyv lapjai azon célból íródtak, hogy egyengessék ennek a valakinek az útját és hogy hozzájáruljanak jövőbeni kutatásainak sikeréhez.